luther rózsa

Budakeszi Evangélikus Egyházközség

Régebbi események

Világimanap 2019.március 1.

Budakeszin az idei évben a katolikus plébániához tartozó Szent László Közösségi Házban tartottuk meg az imanapot.
Évek óta formálódik közösségünk, a Budakeszi Ökumenikus Női Imakör , amelynek szolgálatával adtuk elő a liturgiát, és a vetített ország ismertetőt.
Az estet szeretetvendégség zárta, ahol a gazdagon terített asztalnál vendégeltük meg a város 5 keresztyén felekezetéből összegyűlt híveket. Örömmel töltött el bennünket, hogy a meghívásunk egyre többeket ér el, köztük férfiakat is.
Az est legszebb emléke a résztvevők számára az volt, hogy az idei évben egy hazánkhoz közeli , közös gyökerekkel is rendelkező ország mindennapjaiba, kultúrájába tekinthettünk be.

Éljen bennünk tovább az egyik szlovén dal:

„ Urunk mindig mellettünk állsz, naponta gazdagítasz,
Ha a jövőre tekintünk,Te kegyelemed tűnik fel.”




Hittantábor

Augusztus 21-től 25-ig Keszőhidegkúton táboroztunk. A fényképek megtekinthetők a galériában.







A Vigília a Biblia olvasásáról




Dr. Lackner Pál előadása a Budakeszi Keresztény Találkozón

Az európaiság néhány krízis helyzete- és a megoldási kísérletek

Budakeszi 2016.05.21.

Dr. Lackner Pál PhD

 

Az európai (görög-római) illetve zsidó keresztyén kultúra – amely biztosan sokszínű, de talán mégis egységes alapértékek mentén szerveződött – aktuális válságával kapcsolatban néhány, a problémakört árnyaló előzetes megjegyzés:

  1. Európa, mint kontinens definíciója nem egységes.

Európa meghatározása sok szempontból lehetséges, ezért természetesen nagy eltérések léteznek az egyes definíciók között. Természetföldrajzi alapon Eurázsia mintegy 18 %-a az, amit az „öreg kontinens” alatt értük. Európán kívül szívesen neveznek bennünket szubkontinensnek, Indiához hasonlóan. Spanyol nyelvterületen általában 5 kontinensről beszélnek: Afrika, Amerika, Antarktika, Eurázsia és Óceánia. Ha mégis a klasszikus értelemben vizsgáljuk – azaz a kontinens nagyobb, egybefüggő szárazföld -, akkor méret szerint Ázsia, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Antarktisz, Európa és Ausztrália a sorrend. Délen, nyugaton és északon – azaz a Fekete-tengertől a Jeges-tengerig - vizek határolják. Az Égei-tengeri szigetek történelmi és kulturális okból, mint görög felségterület számítanak Európához, bár Kis-Ázsiához közelebb vannak, Ciprus még Afrikához is, bár EU tag. Az ókorban a két kontinens közti átmenetként tekintettek erre a térségre. Keleten Strahlenberg meghatározása az általánosan elfogadott, amely szerint az Urál hegység vízválasztója, majd az Ural folyó fő-sodorvonala a határ, ebből következően a Barents-tengert határoló Novaja Zemlja iker-szigetek is még Európához tartoznak. Kérdéses csupán a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger közti vonalvezetés: német és orosz értelmezés szerint – szintén Strahlenberg nyomán – délkeleten a kalmük- és csecsenföldi Kuma-Manics-süllyedék a határ. Ez kétségtelenül arra a társadalom-földrajzi (közigazgatási) szempontra alapul, hogy a cári időkben ez volt az északi határa a Kaukázusi főkormányzóságnak, illetve egykor – vizsgált korszakunk előtt százezer évekkel - itt ért össze a Fekete-tenger a Kaszpi-tengerrel. Az angol és francia iskola viszont - a keleten alkalmazott logikát következetesen folytatva – a Nagy- Kaukázus vízválasztóját tekinti annak, az Északi- és a Déli-Kaukázus közt Ez utóbbi meghatározás nemcsak a kontinens területét növeli két Magyarországnyival, hanem az érintett országok körét is bővíti, és a legmagasabb Európai hegycsúcs címet úgy átszármaztatja a Mont Blancról az Elbruszra, hogy az eddigi csúcstartó az első tíz listájára sem kerül fel.

A határok nemcsak földrajzi, de politika érvekkel is meghatározhatóak – ezért a Közel-Kelet több világszervezet aspektusából is önállónak besorolt. Sajátos vetülete a kérdésnek, hogy a sportszervezetek logikája szerint Izráel, és az összes szovjet utódállam rendszeresen Európához sorolódik, utóbbiak a Szovjetunió jogutódjaként valamennyien tagjai az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek, bár a legtágabb értelmezés szerint sincs európai területük.

  1. A könyves vallások kizárólagos igénye radikális kultúra-átformálódást gerjesztett

A zsidóság megjelenése előtt nemigen értelmezhető a vallás kifejezése, különösen nem univerzális összefüggésben. Az istenségeknek tisztelete (és hatásköre) regionális volt. Egy város és környéke, esetlegesen egy nép vagy egy nyelv, ezekkel lehet a kultuszi határokat leírni. A rendkívül sok istenségből mindenki családi hagyomány, foglalkozási kör, települési meghatározottság – netán egyén szimpátia – alapján kiválasztott egyet-kettőt, akiket tisztelt – legalább formálisan. A vallások mezején minden virág szabadon pompázhatott – később itt is elkezdődött egy fajta rendszerezés. A római birodalom terjeszkedésével a hódítók vagy azonosnak nyilvánítottak feladatköre és ábrázolása alapján egy kultúrából egy istent az általuk már ismertekkel – talán még tiszteltek közül is. Zeusz és Jupiter, Arész és Mars – pár példát említve. Ha eddig ismeretlen karakterrel találkoztak, beiktatták saját hitvilágukba: például Apollónból Apolló lett. Némelyek esetén ez kompetenciabővülést eredményezett: Diana eredetileg római Hold istennő volt, később kapta meg a görög Artemisz vadászati portfolióját is. Arra is találunk példát, hogy az eddigi regionális tiszteletből egy fajta „szakmai” alapon szerveződött kultusz lett, mint a katonák közt népszerű vált Mithrász esetén. Egy-egy népszerűbb isten tisztelete köré üzleti vállalkozások is szerveződtek, amik már egyértelműen anyagi érdekeltség alapján is őrködtek a szentély előjogain – elég itt a Cselekedetek könyvében az efezusi Artemisz szentély ötvöseinek Pállal kapcsolatos fellépésére utalni.

A zsidóság, mint az egyistenhit első történelmi megjelenése légyegéből adódóan nem tekinti istennek a pogányok istenségeit. Bálványnak, faragott képnek nevezi, megveti, kigúnyolja, elpusztítja ezeket (nem őket!). Masszívan visszaver minden olyan kísérletet, amely ezen változtatni akar, érkezzen ez babiloni vagy görög, netán egyiptomi irányból. Az ország megszállását könnyebben viselik, mint a szentségi dolgok megsértését – lásd a Makkabeusok történetét. Bár héber eredetiben nem, csak görögben ismerjük ezek leírását, mégis nemhogy részei a mai Izráel identitásának, de a legfontosabb sportegyesületek – Makabbi Haifa, Tel Aviv – mint az önazonosság népszerű pontjai, innen kapták nevüket. A zsidóság – saját kiválasztottsága tudatában – nem folytatott, és ma sem missziót, a sokféle tradíció-értelmezés és kegyességi irányzat befelé vitatkozik, kifelé a modern korig őrzi egységét. A keresztyénség ebből a hagyományból nő ki, a római birodalomban sokáig ezt csak egy újabb izraelita szektaként kezelte. Azonban a missziói parancs –„Tegyetek tanítvánnyá minden népet” – alapján folyó, egymással dialektikus viszonyban álló zsidó és pogánymisszió végleges, bár nem végzetes szakítást hozott Mózes népével. A hamar létszámfölénybe kerülő pogánykeresztyéneken belül a görög és a latin kultúrák alapvetően determinált konfliktusait csak a külső üldöztetés tudta ideig-óráig (néhány századig) elfedni, illetve egybetartani. A filozofikus görög mentalítás (ma van Platón születésnapja) nehezen volt a jogérzékéről híres rómaival egy nevezőre hozható. A kérdést színezi, a szír, örmény, egyiptomi keresztyénség sajátos fejlődése. Ez az évszázadokon át külön utasnak titulált folyamat még néhány vihart túlélt, de az ókor végén szakadást eredményezett – amennyiben a szakadás és eredmény együtt említhető -. Némely szakadásról még később szólok.

  1. Az identitáshoz kapcsolódó állandóság érzete: csalódás

A fizika szerint a Földön kevés állandó folyamat van, „panta rhei”- minden változik. A bolygó hőmérsékletében évmilliók alatt voltak nagy változások, olyanok, amelyeket az ember még nem okozhatott, elég, ha a korai jégkorszakokra utalok. Az élő természettudomány szerint nincs is állandóság, mert ami nem képes a változásokra reagálni, elpusztul.

Az emberi történelemszemlélet hajlamos a régit, jobbnak, békésebbnek, emberibbnek tartani. „Mi csak az aranykor (a boldog békeidők) után vagyunk, jobb esetben az ezüst, rosszabban kitudja, melyik érában.” Eme romantikusnak tűnő, depravációs (értékcsökkenő) szemléletnek nincs létalapja, minden korszaknak megvoltak a maga hibái, például csak a kedvezményezettek számára volt viktoriánus kor olyan idilli, a bérkaszárnyák proletariátusa vagy a reménytelenség ellen kivándorlóknak biztosan nem volt az. A mai kor képéhez tartozik, hogy kontinensünk nagy részén 3 nemzedéknyi külső béke sohasem volt a jelenkorig… Az értékrend sem állandó, az alapértékek esetleg.

 

  1. a soknyelvűség okozta konfliktus:

A mai európai „őslakosság” többsége (még) indoeurópai anyanyelvű, - germánok, szlávok, latinok, görögök és cigányok -, vagyunk páran finnugorok, a török nyelvek képviselőivel is találkozunk, a sémi nyelvcsaládba tartoznak a máltaiak, ha kaukázusiakat is ideszámítjuk már nagyon színes a kép, és ott vannak még a nyelvileg sehova sem sorolható baszkok is…

A nyelvek sokszínűsége nemcsak a kommunikációt nehezíti meg, több nyelv ismeretét kívánva meg a résztvevőktől, de az eltérő nyelvcsaládok adta nyelvi logikák és struktúrák különbözősége is gazdagítja, de ugyanakkor sokszor rendkívül meg is terheli a közös gondolkodást. Egy egyszerű példa: a rendes évi szabadság (tehát nem a filozófiai kifejezés) a magyarban a szabad szóból származik, a német „Urlaub” eredete az „Erlaubniss” – engedély, az angol és az újlatinok vakációja az egyetemi és bíróság szünetre vezethető vissza… Sok félreértés, konfliktus oka tetten érhető itt a nyelvfilozófia területén. Mi a hiteles: a szószerinti vagy a tartalmilag pontos fordítás? A nyelvtani nemek, eltérő igeidők, sajátos módok korrekt visszaadása néha nagy kihívás.

 

  1. Friss hír: Ma még sem nyílik meg az első nemzetközi reptér HLE/FHSH kóddal, Szent Ilona szigetén –

Na de mi közünk nekünk itt és most ehhez? Több mint sejtenénk: 1502-ben a mai napon (május 21.) felfedezett Joao da Nova portugál tengerész az Atlanti óceánba egy szigetet, amit a naptár alapján Szent Helénáról nevezett el – a nyelvújításkor nálunk gyorsan Szent Ilona lett belőle. Heléna a mai napon a naptárban osztozik fiával, Nagy Konstantinnal, s máris témánk közepénél vagyunk.

  1. Utolsó közbevetés: próbáltam ebben az előadásban olyan eseményekre fűzni mondanivalómat, amelyeknek ma van az évfordulója. Ha mégsem, akkor ezt jelzem. A kulturált csak érintem, inkább a tudomány és a politika kerül elő. Amikor az európai kultúrájáról szólunk, általában, de nem mindig a fehér ember kultúrájáról van szó. Észak-Amerika, Ausztrália is ideértendő, bár nem teljes a szinkron. A kizárólagos kapcsán emlékeznünk kell így is a költő szavára: „… látni fehérek közt egy európait” (József Attila: Thomas Mann üdvözlése)

 

  1. A római birodalom megmentésnek kísérlete

A római birodalom – hasonlóan Nagy Sándoréhoz mérete túlnőtte a működtetés elveit. A kétfókuszos megoldás nem vált be, ezért 293-ban Diokleciánusz és Maximian szenior-császár (immár augusztus) maga mellé emelte Konstantint és Galeriuszt junior-császárként (cézár megszólítással). Formális adoptálták őket, ezzel biztosítva a tervezett utódlást. A sok belső nyugtalanság, a külső támadások miatt kellet ennyi vezető. Konstantin halála után fia Nagy Konstantin válik hosszú harcok után egyeduralkodóvá. Nemcsak a hatalom birtokosai küzdöttek erkölcsi válsággal (irigység, kapzsiság, jóra való restség), a gazdag polgárok életvitele sem nevezhető - mai fogalmaink szerint sem – visszafogottnak. Rájuk a kapzsiság, torkosság, bujaság, kevélység diagnózisa volt helytálló.

312-ben egy csata előtt látomása volt, a kereszt mellett az „E jelben győzni fogsz” feliratot látta. 313 Milánói ediktum: szabad vallásgyakorlás a keresztyéneknek. Új főváros: Konstantinápoly megalapítását rendeli el, 330-ban odaköltözik, közigazgatási reformot kezd el, ellenlábasait (köztük fiait) likvidáltatja. 325 Niceai (Nikaiai) zsinat: I. ökumenikus zsinat, 200 túlnyomórészt görög nyelvű püspök résztvételével. Hitvallás: „Valóságos Isten a valóságos Istentől, született, nem teremtetett.” Ariánus irányzat térvesztése (Szentháromság vs. szubordináció) 381. Konstantinápolyi zsinat: ezt megerősíti. Ariánusok felszívódnak, sokak szerint ez a lappangó közösség lesz az iszlám első követeinek meghatározó része.

Készülnek a kezdeti bibliafordítások (gót, szír, georgiai, kopt). 391 Theodosius államvallása teszi a keresztyénséget. A császár saját értelmezésében Isten földi helytartója. 431 Efezusi (rabló) zsinat: a nesztoriánusok kiválnak (Krisztusban az isteni és emberi természet elkülönülten van, nem keveredik, Mária nem istenszülő, hanem Krisztus-szülő). Nesztor eddig a zsinatig Konstantinápolyi patriarcha volt. Ez a tanítás (eretnekség) a Selyem-úton Észak-Kínába, Japánba, de még Szumátra-szigetére is eljutott. 451 Kalcedoni zsinat: kiszakadnak azok, akik Krisztusnak csak egy természetét (az istenit) ismerik el: a koptok, szírek, örmények, indiaiak. Ma keleti ortodoxként említik őket, a bizánci ortodoxok mellett. 476 A nyugati birodalom elbukik, ezzel formálisan véget ér az ókor. A keleti birodalom még egy ezredévet kitart, a nyugati helyén a nyugati-gót, frank, angolszász, szláv, viking államok jönnek létre, középen nagy a mozgás a népvándorlás miatt. A népvándorlást Ázsiai birodalom expanziók és népességnövekedés indikálja már ekkor is. A hit, a remény és a szeretet tanítása ennek az államnak már későn érkezett.

  1. A monasztikus szerzetesség és az újraszerveződés

Pont két hónapja volt Nursiai Benedek emléknapja, aki a nyugati szerzetesség kétségtelenül megkerülhetetlen figurája. 529-ben alapította meg – több kísérlettel a háta mögött – Monte Cassinoban közösséget, amely számára a nagy célok mellett a mindennapi apróbb ügyeket szabályozó Reguláját írta. A fő erények sorában az engedelmesség, hallgatás és alázat domborodik ki benne. Ma is ez az alapja a monasztikus szerzetességnek (bencés, ciszter, trappista és elágazásaik). A közösség által adott időszakra megválasztott, egyértelmű tekintéllyel rendelkező apát által vezet közösség modellje akkor terjedt el, amikor az ókor és a koraközépkor mezsgyéjén a világi hatalom városi, de állami szinten is esetleges, egyben sok esetben szélsőségesen kontroll nélküli volt. A funkcionális szervezettség az épület-együtteseken és a feladatkörökben egyaránt világosan megragadható. Egyrészt a négyszögudvart körbevevő építmény keleti oldalán lévő hálóteremben pihenő szerzetest a kelő nap ébreszt; a déli oldalon az ebédlő téli melegedő is egyben; a nyugatin a könyvtár az utolsó napsugárig befogadja a fényt az olvasók és másolók, de a kolostori iskola számára is; az északin a templom, ami szükségszerűen keletelve van, mint a rendszer legnagyobb darabja, védi a többit és az udvart a téli hidegtől. A kert gyógy- és fűszernövényeit a zárt udvar nemcsak az időjárástól, de a nemkívánatos önkiszolgálástól is védi, lehetővé téve a gyógyító munka feltételeinek biztosítását. A tervszerű önellátás a korszakban a legmagasabb szintű, összehangolt feladat megosztással is járt, amire akkor másutt nem volt példa. Nem véletlenül terjedt el a szerzetesREND, mint megnevezés. Az értékek rendjében a közösség áll középen, nem az egyén. Az ókori tudomány eredményeinek egy része a kolostorokban őrződött meg, más része az araboknál.

Visszautalok a nyelvi kérdésre: a magyarban elgerjedt a Német-Római Birodalom megnevezés, ami az eredeti szószerinti fordításában: a latinban Szent Római Birodalom, a német szerint a Német Nemzet Szent Római Birodalma. Tehát az elnevezés nem földrajzi értelemben kettős, Róma és a németek – mint később az Osztrák-Magyar Monarchia -, hanem egy ideált nevesít, a római birodalmat. Egyrészt fontos ez az azonulás, mint ez eddig ismert legjobban szervezett állammal, másrészt van egy biblikus vetülete is, az úgy nevezett „4-birodalom” elmélet. A nagy egyházak istentiszteletein ritkán olvasott Dániel könyve 2 fejezetéből idézek egy ma alig prédikált, hosszabb szakaszt: „Neked, ó, király, látomásod volt: egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Ennek a szobornak a feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, a lábszárai vasból, lábai pedig részben vasból, részben cserépből voltak. Miközben nézted, lezuhant egy kő anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet. Összetört a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész, mint nyári szérűn a pelyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé változott, és elfoglalta az egész földet. Ez az álom, és a magyarázatát is elmondjuk a királynak: Ó, király, te vagy az aranyfej! De utánad egy másik királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél. Azután pedig egy harmadik királyság, rézből való, amely uralkodni fog az egész földön. A negyedik királyság erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és szétzúz mindent, úgy fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat. Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz. Vasat láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogyan a vas sem egyesül a cseréppel. Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át.” Ezt és a 7. fejezetben lévő Dániel álmát –amit most az időkorlát miatt nem olvasok fel-, előszeretettel – értelmezték ekkor az alábbiak szerint: az első birodalom Babilon volt, Nebukadneccár királlyal. A második a médek / perzsák, a harmadik Nagy Sándoré, a negyedik, a megosztott: Róma. (395. Kelet- és Nyugat-Római birodalom). Amikor Róma bukása küszöbön állt, a hippói püspök Ágoston, írt egy művet, De Civitate Dei (az isten államáról) címen. A világi hatalom isteni akaratából létrejött, időben behatárolt rendező elv, az isten országa az egyes keresztényekben lelhető fel. Ágoston szerint Isten országa, azaz a keresztyénség és maga az egyház, létében nem függ a római birodalom megmaradásától. Ennek ellenére a köztudat szívesen azonosította a Német-Római Birodalmat a rómaival.

996-ban e napon koronázta meg a császár akaratából nemrég megválasztott V. Gergely pápa az amúgy 16 éves III. Ottót császárrá. A Jelenések könyve egy adott értelmezése szerint az ezredforduló az ezeréves birodalom vége is lesz, ezért az új pápa elődeitől eltérően visszafogottan élt, és bűnbánatra hívott fel. A megtérés a kulcsszó ekkor, másrészt az új népek integrációja a lehetőleg békés misszióval.

Róma és Bizánc egyházpolitikai szakítása végérvényessé válik Az európai elit a Szentföld pogányoktól való megtisztítását, megszabadítását tűzte ki célul: 1097-ben a mai nap Bouillon-i Gottfried vezetésével az I. keresztes hadjárat seregei felszabadították a pár perce emlegetett Niceát, ámbár hatalmas veszteségek árán. A fegyver és zarándoklat sajátos kevert értékrendje volt ez. 1254-ben e napon halt meg IV. Konrád császár, aki hosszas anarchia után rendezte a birodalom sorait, címeit kiegészítve a jeruzsálemi királyságéval is. Halála után még hosszabb anarchia kezdődött, aminek 1273-ban Habsburg Rudolf trónra lépése vetett véget.

Közben több lelki megújulási kísérlet zajlik, Wald Péter Lyonban a Bibliát veszi elő, Ferenc Assisiben a szeretetet és szelídséget hirdeti és éli a nép között, Husz János Prágában az Úrvacsorát emeli magasba, megerősödnek a szemlélődő rendek is. Ki lesz szent köz ölük, és ki eretnek? – ez nem csak teológiai alapon dőlt el ekkor.

 

 

 

  1. A reneszánsz és a reformáció

A századok során előkerült az ókori kultúra egy része. Az oszmán hatalom visszaszorítására 1403-ban III. (Beteges) Henrik kasztíliai király követet küld Timur Lenkhez, de nem jár eredménnyel. Ezután a Szentföld felszabadítás nincs már előtérben. A tudomány és a művészet szárnyalása mellett az elit morális és emberi mélyrepülése volt megfigyelhető, egyházi és világi értelemben egyaránt. A kamatszedés tilalmának feloldása egyrészt a pénzügyi réteg (Medici, Fugger) kialakulásához és meggazdagodásához vezetett, másrészt a szegény réteg tovább szegényedik. A török előrenyomulás, a kisjégkorszak, a reneszánsz elit féktelensége és a világ kitágulása együttesen világvége hangulatot eredményeznek. Ez a korszellem segíti az egyházújítások, azaz a reformációk kialakulását. A reformáció térben egyszerre több helyszínen, régióban, és több hullámban is zajlott. A reneszánsz „ad fontes” elve hat a teológusokra is, az egyház tanításának igazi forrása, a Szentírás kerül előtérbe, ennek mérlegére kerülnek az apostoli atyák, az egész tradíció (sola scriptura). Az üdvösség elérésének egyetlen útja hit (sola fidei), semmi nem érdem, hanem kegyelem (sola gratia). Ezek a tételek mind egyedül Krisztusra mutatnak (solus Christus). Luther „megfelezte” a négy birodalomról szóló elképzelést, ő „két hatalomról” szól: a világi hatalom –ami szintén Isten kapott mandátum!- biztosítja a külső rendet (béke és jog), az egyházi kormányzat feladata az üdvösségre juttatás az igével és a szentségekkel. A népnyelvű igehirdetés igénye elindítja a bibliafordításokat szerte a kontinensen, mivel a latinon kívül alig van nyelvtan, helyesírás ezek is elkészülnek az első nemzedék alatt, mintegy melléktermék. A gyorsan kiépülő oktatás az eddigi szűk elit helyett immár a szélesebb, polgári réteg iskolázását teszi lehetővé. Az oktatás mellett a munkaetikára is hangsúly kerül. Kereskedelem, katonaság, uralkodó feladata és kötelessége.

A mai naphoz a korszak 2 érdekes személye köthető: 1471-ben született a magyarországi gyökerekkel rendelkező Albrecht Dürer, aki képeivel is megpróbálta közel hozni a Szentírást kortársaihoz. 1527-ben született II. Fülöp spanyol uralkodó (aki az angol és portugál trónon is töltött hosszabb-rövidebb időt). Ő hatalmi erővel, az inkvizícióval próbálta az egyház egységét erősíteni. 32. születetésnapját – távollétében – Valladolid-ban autodaféval ünnepelték, 200.000 néző előtt 14 protestánst küldtek máglyára.

1536-ban (480 éve) volt Wittenbergben, Luther házában a német nyelvű reformátorok disputája az úrvacsoráról: Elzász, Baden, Württemberg, Konstanz, Heszen, Türingia, Szászország, Bajorország legjobb teológusai megegyeztek a Krisztus valóságos jelenlétéről szóló tanítás pontos szövegében, de a keresztelés, a bűnbánat és az istentisztelet kérdéseiben egyezség jött létre. A hitviták kiegyensúlyozott, mondhatni modern formája alakult ki ezzel. A reformáció felvetette kérdésekre nagyrészt a tridenti (trentói) zsinat reagált.

 

  1. Felvilágosodás

A barokk kor sajátos átrendezéseket hozott: Hollandia helyett Franciaország, majd Anglia a tengeri hatalom, Spanyolország elveszti nagyhatalmi jellegét. Poroszország az osztrák tartományok ellensúlyává válik a birodalomban (Ausztria még egységként nem létezett). A politikai, gazdasági, egyházi, teológiai ellentétek ellenére a művészet intenzíven alkot, mindenféle határok felett.

A barokk megmerevedik, a körmondatokba szorított mondanivaló alig marad érthető, a természettudomány és a filozófia ki akar törni a teológia bűvköréből. Gazdasági kudarcok, természeti katasztrófák (az 1783-ben Izlandon kitört Laki-vulkán füstje az egész Európát elárasztotta, termésátlagok lezuhantak. Az éhínség okozta elégedetlenség vezet a felkeléshez Franciaországban, ideológiája már meg volt.

A korszak az ész, a ráció tiszteletéről szól. Isten is sok számára, mint a végtelen intelligencia fogalmazódik meg, a gondviselő, mindenható Atya kép kiürül. Az ész és az érdek a fontos, az érzelmek kevésbé. Napóleon konzulként kezd, majd császár lesz. 1809-re a német területek egy részét, és szinte a teljes olasz régiót uralma alá hajtja. Szeretné a német-római császári címet és megkapni, de apósa, I. Ferenc túllép a 4 birodalom eszméjén, feloszlatja azt, egy időben megalapítja az osztrák császárságot. Első jelentős veresség az ausztriai Aspernben a mai naphoz köthető (1809). Véget ért a veretlenség nimbusza.

A kor karrierizmusán érdekes bizonysága, hogy kiadták a szélkakasok lexikonét, ennek egyik rekordere ma ülné születésnapját. 1759Joseph Fouché francia politikus, rendőrminiszter, Otranto hercege (†1820) számára a hatalom az elvek felett állt. 12 alkalommal árulta el szövetségeseit, és váltott véleményt. Legzseniálisabb tette: elküldi Wellingtonnak Napóleon waterlooi csata tervét, de csendőreivel addig nehezítette saját futárja útját, hogy az már elkésett…

A racionalizmus a protestáns egyházakban jelentős tért hódít, az evangélikus oltárképeken már nem festenek utolsó vacsorát – túl misztikus, Nagypénteket – túl brutális, megárthat a hölgyek idegrendszerének, ha nézik, marad a Gecsemáné kert.

A reformációkor a kultúra az egyházi üzenet vivőfelülete, itt megfordul a kulturprotestantizmus a cél. (Jönnek is a kisebb közösségek igei üzenetükkel pár évtizeden belül!)

 

  1. XIX. század (a bécsi békétől a nemzetállamokon át a világégésig

A napóleoni korszakot a nálunk alig emlegetett Regensburgi Reichsdeputaionshaputschuss (1809), és a bécsi béke zárta le. A visszafogott klasszikus kor után a romantika (építészben a historizmus) következett. A tudományos területen véget ért a latin hegemóniája, a nemzeti öntudat megerősödik. Általában sikerekre lehet építeni egy közösséget, ezért a népek (vagy akárcsak a régiók) – ha ilyenek nem voltak- a mondák útján gyártották le ezeket. Mivel – akkor még – háborúzni csak a szomszédokkal lehetett, az ilyen dicsőséggyártás csak a szomszéd rovására történhetett. A forszírozott anyanyelvváltás sehol nem szolgálta a békét. Az érzelmi túlfokozottság – amely lényégileg nem lehet racionális, csak a manipulatív kitervelése – az értékrendek terén szélsőséges típust generált, a romantikus hőst. A festészet, az irodalom és az opera, de talán még a szimfonikus költemény műfaja sokkal szegényebb, színtelenebb lenne nélküle. A szomszéd népek konfliktusainak érzelmi halmaza nagyrészt ebben a periódusban gerjedt. Ma van a honvédelem napja. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a Görgey Artúr által vezetett csapatok háromhetes ostrom után május 21-én visszafoglalják Buda várát. Pár hónappal később Ugyancsak Görgey, – az egyébként első magyarul publikáló vegyész!- tábornok társaival egyezetett döntésével Világosnál leteszi a fegyvert. Az emigrációból, de itthonról is sokan árulónak bélyegzik, némelyek ma is. A kiegyezés után 200 egykori honvédtiszt –köztük Klapka György, kiáltványban állnak ki mellette. A józanész és a túlhevített forradalmiság malomkövei nem őrölték fel Görgeyt, aki 1916-ban e diadalának 67. évfordulóján halt meg.

Ebben a korszakban kezdődik az újkori rabszolga-felszabadítás. Kolumbiában 165 éve, szintén ma hoztak róla törvényt. Észak-Amerikában még majd másfél évtizedet várni kellett erre. Az egyházak álláspontja több esetben az ószövetségi rabszolgaság párhuzamát szem előtt tartva, megengedő volt. Néhány szabadegyház tagozódásában az ex-rabszolgatartó és a volt rabszolgák közösségeinek elkülönülése máig realitás.

Az amerikai polgárháború idején, egyfajta végítélet hangulatban, 1863-ban e napon alakult meg a hetednapos ádventista közösség, akik Jézus nagyon közeli visszatérését várták, Isten országának azonnali földi megvalósulásával egybekötve. Nem ők voltak elsők – és nem is az utolsók, ahol az erre vonatkozó naptárszámítás nem igazolódott be.

Egy másfajta, de hasonlóan utópisztikus ötlet volt az osztály- és pénz nélküli társadalom megvalósításának kipróbálása. A belső megosztottság, és a polgári állam fellépése miatt ezek a próbálkozások kérész életűek lette, 1871-ben a napon verték le a párizsi kommünt, több tízezer halottja volt a próbálkozásnak.

A leszakadó társalmi rétegek segítésére az egyházi szeretetszolgálatok (diakónia, karitász) szervezetei jöttek létre és nagy szolgálatot tettek – minden állami normatíva nélkül. A szociális kérdések iránti érzékenység a társadalmi változásokra egyébként is lassan reagáló ortodoxia kivételével mindenütt megtapasztalható volt.

Több egyháztest a racionalizmus kiürült csapdájából a nemzeti öntudat vonalát akart szabadulni („a magyarok istenére…”). Ezekről az utakról legkésőbb egy századon belül kiderült, nem vezetnek sehová. Több helyen ébredés történt (skandináv, frank, szász, angolszász hullámok), a biblikus, imádságos egyéni és közösségi élet a szeretetszolgálat és az istentisztelet, esetleg a külmisszió irányába fejlődött. Mondhatnánk, a teológia gyakorlati ága virágzott ki.

Az 1817-ben a nap született svájci mérnök, Niklaus Riggenbach 1871-ben a születésnapján adta át az általa tervezett első európai fogaskerekű vasútat. A turizmus egyik fontos pontja ez, a fellendülés érdekes egyházi hozadéka az idegenforgalom miatti templomépítések köre: orosz ortodoxok, anglikánok szerte a kontinensen, evangélikusok például Jeruzsálemben, Konstantinápolyban és Rómában, katolikusok Skandináviában. Ez a látszólag súlytalan folyamat is segített az ökumenikus mozgalom kialakulásában és erősödésében, amit másrészt a külmisszióban folyó munka sürgetett, a párhuzamos, konkurens szervezetek nem tették sem egymást hitelessé, sem Krisztust vonzóvá.

A gyarmattartó országok területén lassan, de biztosan megjelennek a gyarmatok lakói, egyelőre egzotikumként, vagy a keeskedelem és szolgáltószektor kínálatbővítéseként –Londoni Soho.

 

  1. a két világháború közti korszak (1919-1945)

A rövid, politikailag vad korszak –néha erkölcsileg is az volt. Megrengették a forradalmak és ellenforradalmak, proletárdiktatúrák; a háború és világválságok tépázta megélhetés, új államok furcsa határokkal, infláció - ezek az okok a kontinens nagy részén erőskezű vezetőket termeltek ki. A totális rendszer egyik sajátos példája érdekes módon az USA: Iowa állam Oskloosa megyéjében a rendőrség mindenki új lenyomatával rendelkezett… Az izmusok és a dekadencia korában az egyházi gondolkozás is intenzív útkeresésben volt: a világháború és az örmény népirtás tapasztalatai az európai vezetőket rádöbbenti, Isten országa nem valósítható meg a Földön, az újvilágiak szerint igen. Erősödik a fundamentalista szemlélet, egyre több politikai irányzat próbálja az egyházat befolyásolni, ez sikerül a DC (Deutsche Christen) esetén, de rögtön elindul a hitvalló egyházi mozgalom. A kor magyarországi dilemmája: a nyelvi vagy a felekezeti determináltság a fontosabb? A rasszista elkülönítéshez több egyház adta a nevét…

 

  1. a megosztott – hidegháborús - Európa (1945-1990)

A menekülthullám és a kitelepítések átrendezik a lakosságot. A győztesek által elrendelt intézkedések általában a vétlen lakosságot sújtják. Kevés az egyházi tiltakozás, de találunk rá példát.

A kapitalizmus erősíti a középosztályt: (65 év) 1951-ben a nehéziparban törvénnyel biztosítják a munkavállalók beleszólását a vállalkozások vezetésébe, csökkentendő a sztrájk veszélyt. A gazdasági csoda egyik következménye, a német vagy francia munkavállaló bizonyos munkaköröket már nem vállal el, a nagyképűség gyógyszere a vendégmunkás. Először Dél-Európából (jugoszláv, görög, német, olasz), majd török, marokkói vagy arab. Először csak pár év egyedül, majd jön a család, aztán a rokonok, a barátok és az üzletfelek. A multikulturális társadalom ideája bukkan fel, majd 2 nemzedék alatt kiderül, nem nagyon életképes…

Az atomverseny egyik ikonikus helyszínén, a Bikini-atoll területén 1956-ban hagyományos atombombát, 1958-ban hidrogénbombát robbantottak, a mai napon. Az atomellenesség az 1968-as diáklázadások egyik gyökere.

A terror a korszak egyik alapszava: az állami terror áldozatai közül álljon itt Szaharov (1921), az állam elleni terror áldozata lett 70 évvel később Radzsiv Gandi indiai politikus, 1975-ben ma kezdődött a hírhedt német Baader-Meinhof csoport pere. Bizonyos, hogy egyes egyházi körök támogatása elvitathatatlan.

Az enyhülés több tengelyen zajlott: egyik erővonala volt a német-német. 1970-ben Kasselban találkozott Willy Brandt kancellár és az NDK államtanácsa alelnöke, Willi Stoph. Utóbbit 1991-ben ugyanezen a napon tartoztatják le a belsőhatárra kiadott tűzparancs miatt. Németország esete fordított a római birodalomhoz képest: itt a nyugat élte túl a keletet.

Ebben a korban ideértve a gyarmati felszabadítás folyamatait a béke keresés és közvetítés látszik a Hegyi beszéd értelmében az egyház szolgálati területének. Ezeket a mozgalmakat gyorsan a megfelelő politikai szerveztek arányítása alá vonják…

 

Ma látszik, hogy a problémák gyökere teológusként az eredendő bűn, történészekét ez a közösség-és az individuum egymás elleni kijátszásaként definiálható. Az ember önző. Ma nagyon divatos 10 % / 90 % képlet, miszerint az emberiség legjobb helyzetben lévő egytizede a Föld kincseinek 9/10 részét használja fel. Mi is ehhez a rétghez tartozunk! Ebbe a többség sokáig nem nyugszik bele.

A kitörés lehetősége egyedül a fogyasztás visszafogása, a igazságtalanság csökkentése, egyes modellek egymásra erőltetésének befejezése.

Ez sok érdeket sért: politika, hadi ipar, nyersanyagelosztás, nagytőke… de személy szerint minket is. Nincs másik út.

Önmérséklet. Alázat. Megtérés, naponként, ahhoz, aki azt mondta: „Én vagyok az út.”

Köszönöm a figyelmet!




Zoltán Andrásnak, gyülekezetünk presbiterének kitüntetése

Szlávok és magyarok

Zoltán András

Zoltán Andrást, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Ukrán Filológiai Tanszékének professor emeritusát 2016. március 15-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Az elismerésről, oktatói és tudományos pályájának legfontosabb pontjairól és a szláv nyelvek népszerűségéről is kérdeztük.

2016. március 15-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Mit jelent Önnek ez az elismerés?
Minden kitüntetett oklevelében olvasható egy néhány soros személyre szóló indoklás: ez esetemben a magyarországi szláv nyelvtudomány terén végzett munkásságomat emeli ki. A kitüntetés általában is megtisztelő számomra, az indoklásban megfogalmazott szakmai elismerés pedig külön is jólesett. Az időzítésre sem panaszkodhatom: friss nyugdíjasként egyetemi pályafutásom aktív szakaszának lezárultával, arra visszatekintve megnyugvással tölt el, hogy a szakmai közösség, amely egy ilyen állami kitüntetést kezdeményezhetett, említésre méltónak ítélte teljesítményemet. Egyébként nyugdíjba vonulásom óta egyre-másra „kötik rám a méltóságot”: egyetemünk vezetése professor emeritus címmel tisztelt meg, intézeti kollégáim pedig egy köszöntő könyvvel leptek meg, amelynek a Szlávok és magyarok címet adták.

Orosz–lengyel szakon végzett, szlavistaként főbb kutatási területei a szláv nyelvtörténet, ezen belül pedig a történeti lexikológia és etimológia, valamint a magyar és szláv nyelvi kapcsolatok. Mi vitte a nyelvtudományok felé?
Amikor én jártam iskolába, egységesen az orosz volt az első idegen nyelv. A nyugati határszélen, ahol éltem, az orosz nyelvnek gyakorlati jelentősége nem volt. Orosz emberrel itt nem lehetett találkozni, az osztrák határtól bizonyos távolságig még szovjet helyőrségek sem voltak. Az iskolában tanult orosznak számomra olyan szerepe volt, mint apám nemzedéke számára a latinnak: ez volt az első ismerkedés egy idegen, mégpedig a magyartól gyökeresen eltérő struktúrájú indoeurópai nyelvvel. A hegyeshalmi általános iskolában jó tanárom volt, aki latin szakos volt eredetileg, maga is több nyelvet ismert, s ezeket fel is használta az orosz grammatika egyes jelenségeinek illusztrálására. Az orosz nyelvtant lehetett nála alaposan elsajátítani, amire később építeni lehetett. A legfontosabb talán mégis az volt, hogy ráéreztem a nyelvtanulás ízére. Az általános iskola utolsó éveiben az az ötletem támadt, hogy az orosz alapismeretek megkönnyíthetnék egy másik szláv nyelv elsajátítását, mégpedig egy olyanét, amelyet a gyakorlatban használni is lehet. Olvasmányaim alapján az akkoriban útlevél nélkül, viszonylag könnyen beszerezhető „betétlappal” felkereshető országok közül Lengyelország tűnt a legvonzóbbnak, így autodidakta módon elkezdtem lengyelül tanulni. Ezt a nyelvkönyvből és szótárból elsajátított lengyelt persze korrigálni kellett, de erre hamarosan lehetőségem is nyílt, már az első gimnáziumi év utáni nyári szünetben ki tudtam menni Lengyelországba két-három hétre, s elég jól elboldogultam egyedül, ami megerősített abban, hogy érdemes önállóan is nyelvet tanulni. A gimnáziumi oroszoktatás is inkább nyelvtanközpontú volt, viszont az iskolai orosz és az egyéni lengyel nyelvtanulás ráébresztett arra, hogy bizonyos szabályok alapján az oroszból megtanult szavak és grammatikai formák alapján nagy valószínűséggel kikövetkeztethető a megfelelő lengyel alak és viszont, vagyis tisztán gyakorlati úton rájöttem arra, ami aztán később az egyetemen „szabályos hangmegfelelések” néven tananyagként került elő. Sopronban a gimnáziumban német tagozatos osztályba kerültem, de jártam fakultatív latinra és különórákon angolt is tanultam, így volt egy olyan kiinduló készletem különböző fokon ismert idegen nyelvekből, amely bizonyos fokig felkészített az összehasonlító nyelvészet tanulmányozására. Ezen belül az etimológia később magától adódott annyiban, hogy a történeti-összehasonlító nyelvészet lényegében etimológiákra épül. Magyar szakos nem voltam, de végül sok más elődömhöz és pályatársamhoz hasonlóan a tisztán szlavisztikai témák kutatása után én is a magyar érdekű szlavisztika mellett kötöttem ki.

Kik voltak az Ön számára meghatározó tanárok és kollégák?
Az, hogy nyelvészettel, mégpedig szláv összehasonlító nyelvészettel fogok foglalkozni, az mindjárt az első félévben, Baleczky Emil ószláv nyelvi előadásain és szemináriumain eldőlt. Itt nagy hasznát vettem annak, hogy az orosz mellett a lengyel nyelvi anyagot is tudtam használni, s a német nyelvű szakirodalom használata sem okozott gondot (számos szlavisztikai, sőt kimondottan orosz nyelvészeti alapmű – például a legteljesebb orosz etimológiai szótár vagy Nyikolaj Trubeckoj Bécsben írt fontos munkái – akkor, 1969-ben még nem volt lefordítva oroszra). Baleczky Emil szakszemináriumán alakultak ki első rövid cikkeim, nála írtam a szakdolgozatomat és az akkoriban még elengedhetetlen egyetemi doktori disszertációmat, s ő marasztalt, hogy maradjak az Orosz Filológiai Tanszéken. Baleczky Emil nagyon sokoldalúan képzett nyelvész volt, kárpátaljai származású lévén a prágai egyetemen kezdte tanulmányait, s csak Csehszlovákia felbomlása után került Budapestre. Érdekes, hogy a lengyel szakon szintén a prágai egyetemen tanult nyelvész, Sipos István volt a lengyel nyelvtörténet előadója. Első zsengéimet Hadrovics László vette pártfogásba és közölte a Studia Slavica című szakfolyóiratban. Baleczky Emil már nagyon beteg volt, amikor én fiatal tanársegédként a szárnyaimat próbálgattam a tudományban, s ezért rábeszélt, hogy pályázzak levelező aspirantúrára a Szovjetunióba. Ez úgy történt, hogy itthon kellett felvételi vizsgát tennem az MTA által kijelölt bizottság előtt, de azt már nem a magyar fél döntötte el, hogy a Szovjetunión belül melyik egyetemre vagy akadémiai intézetbe kerül az ember, ha a szovjet fél fogadja. Utólag bebizonyosodott, hogy Baleczky Emil élete utolsó rám vonatkozó intézkedésével nagy jót tett velem, mert mint kiderült, az orosz nyelvtudomány akkor legjelentősebb fellegvárába, a moszkvai Lomonoszov Egyetem orosz nyelvészeti tanszékére kerültem, s témavezetőm a már akkor nemzetközi hírű nyelvész és filológus, Borisz Andrejevics Uszpenszkij lett. A levelező aspirantúra azt jelentette, hogy továbbra is a budapesti tanszéken dolgoztam tanársegédként, de 1980 és 1984 között félévente, többnyire az itteni vizsgaidőszakokban, egy-egy hónapot tölthettem Moszkvában, ahol kandidátusi disszertációmon dolgozhattam, illetve a lehetőségek szerint látogattam Uszpenszkij professzor szemináriumát, ahol megismerkedtem tanítványaival és szakmai barátaival.

Uszpenszkij professzor és szakmai köre révén kerültem be a nemzetközi szlavisztikai életbe. 1983-ban részt vehettem a kijevi nemzetközi szlavisztikai kongresszuson, s tanúja lehettem, amikor először állt a nagy nemzetközi szakmai nyilvánosság elé az orosz irodalmi nyelv történetére vonatkozó új elméletével. Disszertációm bírálati folyamatába olyan tudósokat vont be, akik munkámat és későbbi írásaimat is figyelemmel kísérték, műveikben felhasználták és idézték. Opponenseim a jelenleg szentpétervári egyetemi tanár, a szláv Biblia-fordítások szakértője, Anatolij Alekszejev és a későbbi ukrán akadémikus, az azóta már sajnos elhunyt kiváló művelődéstörténész, Jaroszlav Iszajevics voltak. Ha mint levelező aspiráns nem járhattam is végig teljes kurzusokat, sikerült elcsípnem Nyikita Tolsztoj, Georgij Haburgajev, Andrej Zaliznyak, Viktor Zsivov egy-egy egyetemi vagy más helyen tartott nyilvános előadását is. A moszkvai disszertációírás alatt kevesebb lehetőségem volt bekapcsolódni a hazai szlavisztikai életbe, de mihelyt lejárt az aspirantúra és elnyertem, majd honosíttattam a kandidátusi fokozatot, egyből megtaláltak az itthoni feladatok. Hadrovics László javaslatára a magyar helyesírási szabályzat aktuális megújítása keretében megbízást kaptam a cirill betűs szláv nyelvek magyar átírásának szabályozására, majd Király Péter vont be a Cirill és Metód pannóniai tevékenységével kapcsolatos évfordulós ünnepségekbe és kért fel a magyar keresztyén terminológia szláv elemeinek kritikai áttekintésére. Ez a „megrendelés”, illetve az ebből kinőtt tanulmányaim körül az (akkor még moszkvai, később hamburgi, ma már sajnos nem élő) Jevgenyij Helimszkijjel kialakult szakmai vita kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy kutatásaim súlypontja később a régi szláv–magyar nyelvi kapcsolatok felé tolódott el.

1974-től dolgozik az ELTE BTK előbb Orosz Filológiai, majd Szláv és Balti Filológiai Tanszékén.
Tulajdonképpen ugyanazon a tanszéken dolgoztam mindig, legfeljebb a neve változott. Tanítottam másutt is (Pécs, Szombathely, Nyíregyháza, Bécs), de mindig az ELTE mellett, sosem helyette. Kritikus időpontban, 1991-ben kerültem az akkori Orosz Filológiai Tanszék élére. Az orosz szakos hallgatók számának akkori meredek csökkenése, majd a drasztikus takarékossági kampányok mint különösebb válságkezelési tapasztalattal nem rendelkező új tanszékvezetőt nehéz helyzetbe hoztak. Mentő ötletként megpróbáltam bővíteni a tanszék profilját, vagyis a posztszovjet hagyatékból „elfoglalni” az egyetemünkön – és egyáltalán a magyar felsőoktatásban – gazdátlan (nyelv)területeket. Az ukrán szak már 1961 óta működött az Orosz Filológiai Tanszék keretén belül úgynevezett C szakként (vagyis csak belső felvétellel lehetett megkezdeni), ezt sikerült megerősíteni egy új lektori álláshellyel. Már 1991-ben, még hivatali elődömmel, Péter Mihály professzorral együttműködve meghívtuk az első litván lektort, s hamarosan megoldottuk a lett nyelv oktatását is. E két balti nyelvet korábban nem tanították egyetemeinken, noha mivel ezek a szláv nyelvek legszorosabb még élő rokonai az indoeurópai nyelvcsaládon belül, jelentőségük a szláv nyelvtudomány számára kiemelkedő, archaikus jellegük miatt az egész indoeurópai nyelvtudománynak is fontosak. Akkor még nem sejthettük, hogy a Szovjetunióból frissen kivált Litvániával és Lettországgal hamarosan együtt fognak felvenni bennünket az Európai Unióba, s így e nyelvek tanításának nemcsak elméleti, hanem gyakorlati értelme is lesz. S végül sikerült fehérorosz lektort is meghívnunk a tanszékre, s így mivel már itt volt mind a három keleti szláv (orosz, ukrán, fehérorosz) és mind a két élő balti nyelv és kultúra (litván, lett) oktatása és kutatása, javasoltam a tanszék nevének hozzáigazítását a valósághoz. Így tehát 1995-től a tanszék neve változott meg, s lett Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszék. Ilyen név alatt vált széles körben ismertté a tanszék három nemzetközi konferencia révén (1996, 1998, 2000), amelyeken e nyelvek és kultúrák számos ismert kutatója megfordult. A litván (azóta minor szak) és lett lektorátus léte tükröződik a Szláv és Balti Filológiai Intézet nevében is, míg a Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszék elnevezést fel kellett adni, miután ukrán diplomáciai kérésre 2002-ben kivált belőle az Ukrán Filológiai Tanszék. Ma az egykori Orosz Filológiai Tanszék neve Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék. A magam részéről ebből az időszakból éppen az 1995–2002 közötti évekre emlékszem vissza legszívesebben, amikor a rendszerváltozást követő kényszerű válságkezelés után már építkezni lehetett. Ehhez képest a lényegesen kisebb Ukrán Filológia Tanszék vezetése (2003–2014) kevesebb nehézséget okozott.

Tanszékvezetői működéséhez kötődik az alborutenisztika és a baltisztika meghonosítása a magyar felsőoktatásban. Utóbbi a balti nyelvekkel foglalkozik, de mivel foglalkozik az alborutenisztika?
Az alborutenisztika mindössze egy nyelvvel és kultúrával, a fehérorosszal foglalkozó tudományok neve. A fehérorosz elnevezés a szocialista érában visszaszorult a nyelvtudományi szakmunkák lapjaira, a térképeken és a sajtóban az oroszból átvett belorusz volt kizárólagos használatban. Maga a fehérorosz nyelv manapság veszélyeztetett nyelvnek számít, mert a fehéroroszok többnyire az oroszt használják. A XIV–XVII. században azonban a Litván Nagyfejedelemségben a jog és a közigazgatás nyelve volt, a reformáció idején a vallási és a világi irodalomban is szerepet játszott. A magyarok az ófehérorosz nyelvvel már Nagy Lajos király litván hadjáratai során megismerkedtek, Kęstutis litván nagyfejedelemnek a magyar király előtt 1351-ben letett ófehérorosz nyelvű esküjének szövegét egy latin nyelvű magyar krónika őrizte meg. Báthory Istvánról azt szokás emlegetni, hogy tíz évig (1576–1586) lengyel király volt, de tudni való, hogy egyúttal litván nagyfejedelem is volt, s gyakran időzött a korabeli Litvánia fehéroroszok lakta részein, katonai győzelmeit is itt aratta Rettenetes Iván orosz cár csapatai felett, s a halál is a ma Fehéroroszországhoz tartozó Grodno városában érte. Magának a fehérorosz népnévnek a kialakulásánál is van egy magyar szál: a rex Ruthenorum Alborum – a fehér oroszok királya – titulussal legkorábban II. Endre királyunk Kálmán fiát emlegeti Szent Kinga legendája; Kálmán 1217-ben lett Halics és Ladoméria királya, királysága a mai Fehéroroszország déli sávjára is kiterjedt. Az ófehérorosz nyelvbe magyar elemek is átkerültek, részben lengyel közvetítéssel, részben azonban a Báthory idején ott szolgált sok magyar katona révén közvetlenül is. Magyar irodalmi alkotást is fordítottak ófehéroroszra Báthory idején. Egy ilyen eredetileg latin nyelven írt magyar történeti mű (Oláh Miklós Athila című munkája) 1580 körül keletkezett ófehérorosz fordításának filológiai feldolgozása hozta meg később számomra az akadémiai doktori címet, majd a professzori titulust itthon, Fehéroroszországban pedig a szakmai ismertséget és magas állami kitüntetést. Valószínűleg kár lett volna, ha a fehérorosz nyelv és kultúra fehér folt maradt volna nálunk csak azért, mert az ország 1995 után politikai tekintetben fekete bárány lett Nyugaton.

Mekkora a népszerűsége a szláv nyelveknek a hallgatók vagy akár a nyelvtanulók körében manapság?
Az orosz messze vezeti a mezőnyt, sokan választják az alapképzésen. Ennek nyilván gyakorlati okai is vannak: nyugdíjban van vagy lesz hamarosan az a nemzedék, amely még a korábbi kötelező orosznyelv-oktatás idején sajátította el a nyelvet, s az intézmények, a kulturális és tudományos kapcsolatok, az üzleti élet és a turizmus keresik az oroszul is tudó munkatársakat. Hozzájárul ehhez az, hogy az orosz a posztszovjet térségben továbbra is jól használható közvetítő nyelv, hiszen az utódállamokban jelentős orosz nyelvű lakosság maradt. Az orosz után a második legnagyobb hallgatósággal rendelkező szak hagyományosan a lengyel, a harmadik pedig az ukrán. A kínálatunk a nem szláv országok egyetemei között kimagaslónak számít, az összes olyan szláv nyelv tanulható nálunk, amely államnyelv legalább egy országban, s időnként egy-egy kis, állam nélküli nyelv (pl. a kárpáti vagy a délvidéki ruszin) is tanulható. A választék tekintetében az örök rivális Bécs mögött sem maradunk el.

A szláv nyelvek hatása a magyarra nyilvánvaló: visszafelé ez mennyire lehet érvényes?
Nem szimmetrikus ez a két különböző irányú hatás. A magyarban a szláv jövevényszavak képezik a legnagyobb tömegű idegen elemet, a honfoglalás utáni egy-két évszázad során jelentős szlávul beszélő lakosság olvadhatott be a magyarságba az ország központi területein is. Ennek következtében a magyar szókincs a legkülönbözőbb tematikus csoportokban, szinte az alapszókincsig át van itatva szláv elemekkel. Ráadásul a magyar purizmus nem irányult a szláv szavak ellen, mert valószínűleg kilátástalan vállalkozás is lett volna a nyelvújítás korában vagy később „jó magyar” szavakat találni a beszéd, a munka, a család, a dolog vagy az unoka szavak helyett. Régi szláv jövevényszavaink idővel oly mértékben meghonosodtak nyelvünkben, hogy idegen eredetük nemhogy nem tűnik fel, hanem a szláv nyelvekben járatlan honfitársaink szemében egyenesen tősgyökeres magyar szavaknak számítanak (a pálinka és a snapsz közül aligha kétséges, hogy a szláv eredetű pálinka a „magyarabb”). A Kárpát-medencei szlávok a török hódoltság és az azt követő telepítések előtt a magyarhoz képest periferikus helyzetet foglaltak el, s noha számos szót vettek át a velük szomszédos magyar nyelvjárásokból, ezek többnyire meg is rekedtek nyelvjárási szinten: a létrejövő modern szerb, horvát, szlovén és szlovák irodalmi nyelvekbe ezeknek csak töredéke került be. Ezek a nyelvek is átmentek a maguk nyelvújítási folyamatain, s a purista tendenciák a bennük viszonylag könnyen idegenként azonosítható magyar elemekkel szemben is hatottak.

forrás: http://www.elte.hu/hir?id=NW-8462




Világ Imanap 2016

A Világ Imanapot idén március 4-én tartottuk. A témát és anyagot a Kubai Imanapi Bizottság állította össze, melynek témája a kubai asszonyok és gyermekek helyzete. Alapja: "Fogadjátok be a gyermekeket, mert ezzel engem fogadtok be".

Az összeszokott kis ökumenikus közösség néhány új taggal bővülve, nagy lelkesedéssel készült az alkalomra. Elosztottuk a feladatokat, és szorgal- masan tanultuk a különös hangulatú- ritmusú kubai egyházi énekeket. Helyi ételek, sütemények receptjeit kutattuk, és az alkalomra sikeresen el is készítettük.

Március 4-én este megtelt a Metodista Templom az érdeklődőkkel, akik velünk együtt imádkoztak, énekeltek a kubai gyermekekért. Az est folyamán elhangzott egy tartalmas, érdekes országismertető, kivetített képekkel kísérve. Asszonyok, fiatal lányok beszéltek sorsukról, helyzetükről, hitük megéléséről.

Az alkalom a Krisztustól tanult imádság közös elmondásával zárult.

Nagyon jó hangulatú volt ezután az agapé, ahol kubai finomságokat ehettünk, sokat beszélgettünk, új ismeretségeket kötöttünk. Örültünk annak, hogy minden évben többen érdeklődnek, és jönnek közénk.

A következő évben is szeretettel várunk mindenkit, aki velünk együtt szívesen imádkozik egy-egy ország asszonyaiért.

Urbán Lajosné




Böjti est 2016

Idén március végére esett Húsvét, ezért a már hagyományosnak mondható böjti estre is nagyon korán, február végén került sor.

Az est két pilléren nyugodott: egyrészt Kisteleki Zoltán előadóművész szavalta magyar költők ideillő verseit, másrészt a Hylarion Énekegyüttes énekelt ortodox egyházi darabokat. Kisteleki Zoltán gyakran és szívesen szaval olyan verseket, amelyek a hitről, a hitet kereső emberről szólnak. Babits Mihály, Dsida Jenő, Nagy Gáspár, Reményik Sándor és Pilinszky János egyaránt írt olyan verset, ami a keresztről, a feltámadásról, az ember Krisztushoz vezető útjáról szól. Nagyböjtben különösen aktuálisak ezek a gondolatok, hiszen a mindennapokban más és más dimenzió válik fontossá számunkra is, ahogy közeledik a Húsvét. Az előadóművész élővé és felfoghatóvá tette ezeket a komoly gondolatokat.

A Hylarion Énekegyüttes orosz nyelven énekelte azokat a tételeket, amiket a liturgia ebben az időszakban megenged. Ritkán hallható, sokszólamú darabok csendültek fel a böjti esten; ezek némelyike a magyar egyházi gyakorlatban is él, mások pedig a legismertebb bibliai szövegeket elevenítik meg, mint például az Úr imádságát. A liturgia által diktált egységes stílus egységes hangulatot árasztott, ami segítette az elmélyülést, az elmélkedést, az ünnepre készülődést. Az est különleges pillanata volt, amikor Lacknerné Puskás Sára lelkésznő és Kisteleki Zoltán egy olyan szöveget olvasott fel, amelyben egymás mellé kerültek a születés és a halál képei. A Karácsony békés lelkületéből nézve még szörnyűbb a húsvéti meghurcoltatás, és feloldást csak egyetlen dolog adhat: a feltámadás reménysége. Ezekkel a gondolatokkal készült az evangélikus gyülekezet a nagyhét eseményeire és Húsvét ünnepére.

Mechler Anna






Prima primissima - 2015

Az idei év prima primissima díját építészet kategóriában Benczúr László nyerte el. A díjátadó ünnepségen készült villám interjú itt olvasható:

http://evangelikus.hu/benczur-prima-primissima-interju

  • Most, mint a Budakeszi Evangélikus Egyházközség felügyelőjét szólítalak meg, hiszen közösségünk személyesen is együtt örül veled a rangos kitüntetésnek. Külön öröm számunkra, hogy sok neves építészeti alkotás tervezőjeként ugyanazzal az elkötelezett odaadással készítetted el a mi kis gyülekezeti termünk terveit is. Mi teszi templommá a templomot az építész szemével nézve?

Egyes vallástörténészek az építészetet a világteremtés megismétlésének tekintik.

Az építész azonban az Isten által teremtett világból hasít ki egy teret, emberi igények figyelembevételével fogalmaz meg egy három dimenziós anyagiasult rendszert. Még ha építész lelkületünket el is tölti az alkotás ihletett pillanatainak jó érzése, semmiképpen nem tarthatjuk munkánkat a Teremtőéhez hasonlatosnak, hiszen az ő művében kontárkodunk. Ezért minden egyes épület tervezésénél (legyen az templom, vagy ipari üzem) a legnagyobb alázatot kell magunkara erőltetnünk. Egyéb más épülettől a templom abban különbözik, hogy ott – térképzésétől és stílusától függetlenül – megvalósulhat a hívők közösségének találkozása egymással és az Úr Istennel. És ez semmiképpen sem az építész által megalkotott térnek köszönhető, hanem az Isten kegyelmi ajándéka, amely élményben hitünk által részesülhetünk.

  • Hasonló a helyzet a lelki építkezés területén is, hiszen előzőleg hosszú ideig az északi egyházkerület felügyelői tisztét láttad el. Hogyan látod ebből a perspektívából egy kis gyülekezet szerepét és feladatait?

Kegyelmi ajándéknak tartom, hogy lezárva 12 évnyi kerületi felügyelői szolgálatomat, itt Budakeszin kaptam újabb szolgálatra megbízást, ami semmivel sem kevesebb, mint az országos, illetve egyházkerületi szinten szolgálni. Egyházunk életét a gyülekezetek élete határozza meg. Egy növekvő félben lévő gyülekezet pozitív kisugárzást közvetít egyházunk egésze felé. Ezért adok hálát, hogy - élvezve a közösségünk bizalmát - elnök társa lehetek a lelkészemnek.

 

  • Szimbolikus számomra, hogy a gyülekezeti terem berendezésekor a templom egyik liturgikus fókuszához, az oltárhoz ajándékoztál nekünk egy asztalt, ami személyes életedben is jelentőséggel bírt, most pedig egy újabb határkőhöz érve szintén fontos ajándékot kaptunk. Olyan ez a szememben, mint az aratási hálaadó ajándék. Jól látom?

A príma primissima díj átadó ünnepségen a beszédemet az alábbi gondolattal kezdtem:

Építészként szolgálni az embert. Ezekkel a szavakkal emlékezem a 15 éve eltávozott mesteremre, Molnár Péterre.” Most kiegészítem azzal, hogy ha az embert szolgálom Istent is szolgálom. Mesterem a budai otthonában nagy gonddal lécekből összeragasztva készítette el azt az asztalt, amelyet halála után megörökölve az újonnan kialakított gyülekezeti terembe állítottam be, hogy oltárasztal legyen belőle.

Így szolgálja Istent az, akinek már csak az emlékét őrizhetem.

Kis gyülekezetünk már valóságos közösség. Együtt gyászolunk a gyászolókkal és együtt örvendezünk a megkeresztelt és konfirmandus gyermekek családjaival, házasságra lépőkkel. Szívből osztozott mindenki a díjazott örömében is.

Régi vágyunk, hogy legyen saját projektorunk, mert ez a modern technikai eszköz nagyban segíteti előadóinkat a rendszeresen tartott gyermek-, és a felnőtt hittanóráinkon és egyéb alkalmakon. A díj anyagi elismeréssel is jár, így megtehettem, hogy a vágyunk valóra váljon.

 

  • Karácsonyhoz közeledve hadd kérdezzem meg: A sok munka közepette mit tartasz fontosnak önmagadra, családra, gyülekezetre nézve az adventi időszakban?

Az ádvent családomban áldott időszak, hiszen Jézus születésének megünneplésére készülve további örvendezni valónk is akad: decemberben ünnepeljük feleségem, lányom és két unokám születésnapját. A négy ünnepeltnek köszönhetően az ünnepi alkalmon túl sűrűn együtt lehet az egész család a hét unokával. Valahogy az év végén mindig megszaporodnak a dolgaim. Ez már csak így marad, amíg aktívan gyakorlom a szakmámat. Az ádventi lelki készülődésre a késő esték csendje ad igazán alkalmat.

Az az élmény, hogy gyülekezetünk folyamatosan növekedik ugyancsak Isten csodálatos ajándéka. A legutóbbi családi istentiszteleten is a gyülekezeti termünk befogadó képességét jóval túlszárnyaltuk. A sok gyermek a közösségünk hosszú távú reménysége. Imádkozunk is értük, hogy később is maradjanak közöttünk.

És ha növekvő gyülekezetet tekintjük , nem lankad a reményünk, hogy evangélikus templomot építhessünk. Ehhez adjon számunkra a Mindenható erőt és kitartó elszánást és nyissa meg szíveinket, hogy hitben erősödjünk és Őt dicsőíthessük.

  • Köszönöm a beszélgetést!

Lacknerné Puskás Sára




Lelkésziktatás (2015.04.19.)

Budakeszi evangélikusai nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztek az idei évben. 2015. január 1-től vált önállóvá a Budakeszi Evangélikus Egyházközség (szórványként hozzá tartozik Budajenő, Páty és Telki), ami sok más mellett azt is jelenti, hogy saját lelkésze van. A gyülekezet Laknerné Puskás Sárát választotta, aki korábban is itt szolgált, megbízott lelkészként. Az iktatására április 19-én, a Jó Pásztor vasárnapján került sor. Mivel a gyülekezetnek még nincs saját temploma, csak gyülekezeti háza, a református templomban került sor az ünnepélyes eseményre, amiért köszönet illeti a református gyülekezetet. Az iktatást Bence Imre esperes végezte, és az egyházmegye evangélikus lelkészein kívül a protestáns testvéregyházak is képviseltették magukat, valamint katolikus hívektől is kaptunk kedves, köszöntő szavakat. Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés zárta, majd a jelenlévők átsétáltak az evangélikus gyülekezeti házba (nem kellett messze menni, hiszen a református templommal szemben van), ahol némi harapnivaló mellett lehetett beszélgetni, új ismeretségeket kötni. Egy ilyen fontos határvonal átlépése új energiával tölt fel, gyülekezetünk is lélekben megerősödve vág neki az előttünk álló éveknek, évtizedeknek.

Utoljára firssítve: 2019.06.10.