luther rózsa

Budakeszi Evangélikus Egyházközség

Gondolatok

Igehirdetés 2019. február 3. Imahét 2019. Igehirdetés 2019. január 20. Igehirdetés 2019. január 6. Igehirdetés 2018. szeptember 2. Igehirdetés 2017. december 25. Igehirdetés 2017. december 3. Igehirdetés 2017. október 15. Igehirdetés 2017. július 9. Igehirdetés az Ágostai Hitvallás emléknapján Igehirdetés 2017. június 18. A reformáció hatása a magyar közigazgatásra Luther szövetség áhítat Igehirdetés 2017.04.23. Igehirdetés 2017.04.17 Igehirdetés 2017.04.02. Igehirdetés 2017.03.12 Igehirdetés 2017.02.19. Igehirdetés 2017.02.05. Igehirdetés 2016.11.27. Nem kívánt mellékhatások – morzsák a reformáció pereméről Reformáció 2016 Budakeszi Igehirdetés 2016.10.23. Igehirdetés 2016.09.4. Igehirdetés 2016.07.17.


Igehirdetés 2019. február 3.

Oltár előtti lekciók: Róm 13,8-10; Mt 8,23-27

Az igehirdetés alapigéje: Jób 42,1-6

Lelkészi pályám kezdetén a három részből álló hittankönyv sorozat egyik kötete Pál apostol mondatáról kapta a címét: „Tudom, kiben hiszek”. Egyik kedves 8 év körüli kisdiákom oda is írta jó nagy betűkkel a cím alá: JÉZUSBAN. Jó volt látni ezt a lelkesedést. Jó volt érezni a megnyilatkozásaiból hogy ő ezt nagyon is komolyan gondolja. Jó volt tapasztalni, hogy felnőtté válva sem „nőtte ki” ezt a meggyőződését.

„Tudom, kiben hiszek.” Tudom? Találkozhatunk másféle válasszal is, és nem csak az úgynevezett „kívülállók” esetében. „Nem tudom, kicsoda Isten. Nem tudom, hogy szólíthatom meg, és hogyan érthetném, ha Ő szól hozzám. Nincsen tapasztalatom Isten jelenlétéről az életemben” Mai igénk Jób könyvéből való, mely így kezdődik: „Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt. Félte az Istent, és kerülte a rosszat.” Mondhatnánk, a hit- és erkölcstan a vérében volt. Jól vigyázott saját és gyermekei Isten és emberek előtt való tisztességére. Isten szemében is kedves volt mindez. Nem csupán formálisan tartotta meg Isten parancsolatait, hanem fontos volt számára, hogy a nem látható, a szív mélyén levő dolgok is rendben legyenek. Imádkozott, áldozatot mutatott be gyermekeiért, hátha azok esetleg szívükben vétkeztek. Ezt követően Jóbnak mégis szenvedések hosszú sorát kellett kiállnia, Megannyi veszteség érte, mígnem ő maga is súlyosan megbetegedett, testi-lelki kínok között gyötrődött. Ennek a harcnak a vége felé hangzott el a felolvasott néhány mondat. Nem akkor, amikor már elmúltak a bajok, hanem még betegen, de mégis Istennel megbékélve éli át és mondja végül

„Eddig csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” Azt gondolom, ha Jób szenvedésének az értelmét keresnénk, ugyanabba a hibába esnénk, mint barátai, akik eredetileg vigasztaló szándékkal látogattak el hozzá, de aztán egyre inkább belefeledkeztek a dolgok magyarázásába. Hiszen biztosan kell lenni valami okának, hogy Jóbot ennyi csapás érte – vélekedtek. Talán kimondatlanul még Isten tekintélyének védelmére is elszánták magukat. Hiszen az emberi logika, a kor teológiája is, azt vélelmezte, hogy Isten a gonoszokat megbünteti, a jókat, kegyeseket megjutalmazza sikerrel, jóléttel, egészséggel már itt a földi életben. Hogy fér össze Isten jóságával és mindenhatóságával az ártatlan ember szenvedése? Tisztázni kell Istent. Restaurálni kell a róla megalkotott szép képet.

Menteni a jó hírét.

Nagyon szíven ütött egyszer egy fiatal kritikája, aki úgy vélekedett: a legtöbb igehirdetésben addig csűrik-csavarják, míg az nem derül ki, amit szeretnének, ami megfelel az elképzeléseknek. Vajon, ha ez így van, tudom, kiben hiszek? Egy képben, amit én rajzoltam magamnak, vagy amit mások rajzoltak, s megtetszett nekem?

„Ne legyen más istened! Ne csinálj magadnak faragott képet!” - szól az első parancsolat. A faragott képet mi már nem szoktuk hozzátenni. Meghagyjuk az ókori ember problémájának. Pedig ha jól meggondoljuk, hajlamosak vagyunk mi is így-úgy kifaragni, megfaragni az Istenről alkotott elképzeléseinket. Tudom, kiben hiszek? Akarom-e tudni, ki az, akiben hiszek? Akarok-e hinni a valódi, élő Istenben? Jób története találkozásra hív minket. Istennel való személyes találkozásra. Hogyan tud ez megvalósulni? Mindenek előtt őszinteséggel és az igazság keresésével.

Ha őszinték vagyunk, akkor bátran kérdezünk, bátran szólunk, és ugyanolyan bátran hallgatunk is. Jób azt kérdezte Istentől: „Ha vétkeztem, mit követtem el ellened emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok? Miért nem bocsátod meg bűnömet?” Jób nem a helyzetével, nem a betegségével küzd elsősorban, hanem Istennel. Ha Isten ezt tette vele, akkor mire számíthat vele kapcsolatban. Hiszen Ő a létének alapja, élete alkotója. Egész élete értelme ezen a kapcsolaton múlik. Mózes azt mondta: „Ó, jaj, nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. Mégis bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál.” Másutt pedig: „Ha nem jön velünk a te orcád, ne is vigyél tovább bennünket.” Még azzal is érvel, hogy hova lesz Isten tekintélye a népek előtt, ha most ott hagyja őket a pusztában magukra. Az egész egyistenhit mondhat csődöt, ha ők itt elvesznek. Hite alapjával küzd Mózes. Illés azt mondta, mikor vég nélkül üldözte őt Jezábel, a királyné: „Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!”

Jeremiás így panaszkodott: „Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj.” Illés a hűségével tűnik ki. Magára maradva, emberi támogatás nélkül is kitart küldetése mellett. Jeremiás pedig a sok megaláztatástól és fenyegetettségtől szenved. Számukra a szolgálat értelme lesz az Istennel való küzdelem tárgya.

Luther Márton azt kérdezte: Hol találok irgalmas Istent?

Jób barátai talán úgy érezték, csődöt mondanak, ha nem tudnak magyarázattal szolgálni. Hol van a hitük, ha nem értik Istent? Bizonyos helyzetekben bátorság kell a hallgatáshoz is. Annak beismeréséhez, hogy véget ér a tudományunk, hogy nem ismerhetjük Istent eléggé. Jób is eljutott erre a pontra. De ez nem a vihar előtti, hanem a vihar utáni csend. Nem a feszültséggel teli, talán valami tehetetlen dühöt is magában hordozó hallgatás, hanem a megbékélt hallgatás, amikor az ember -talán kicsit a lázadásba belefáradva is, mégis várakozással telve – Istennek adja át a szót:

„Jób ekkor megszólalt és így felet az Úrnak: Bizony könnyelmű voltam. Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok.”

Az Isten előtti őszinteség nem más, mint a faragott, elképzeléseink szerint alakított istenkép tűzre vetése. Az őszinteség nem más, mint annak az igénye, hogy a valódi, élő Istent ismerhessük. Isten pedig nem hagyja kérdéseinket válasz nélkül. Nem ad feltétlenül az emberi logikának megfelelő magyarázatot. Jób sem kapott választ szenvedéseinek okára. De megismerhette a valódi Istent. Megismerhette Isten mindenek fölött való nagyságát, minden kétséget kizáró jelenlétét, és hogy az Ő akarata nélkül nem történhet velünk semmi. Már nem csupán a róla szóló híreket rakta össze akár tanrendszerré, vallásos meggyőződéssé, hanem életújulásának alapjává vált a személyes találkozás: „Eddig csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” Keresztényekként, azon belül is evangélikusként. van egy jó hírünk, egy örömhírünk: az evangélium. Ebből az örömhírből ismerhetjük Jézust, aki maga mondta: „Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14,8Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. 9Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát.

A mai ünnepnap találkozásra hív bennünket az élő Jézussal is, aki maga is végigjárta a szenvedés útját. Az Ő szenvedését sem érthetjük meg ésszel. De amikor egészen személyessé válik az életünkben, hogy Ő a mi fájdalmainkat viseli, akkor már nem a tudatlanságunk miatt, nem is tehetetlen elkeseredésünkben, hanem az Ő hatalmába vetett feltétlen bizalom miatt nem kérdezünk már semmit. Jn 16,22Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.33Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.

Utoljára firssítve: 2019.06.10.