Budakeszi
Evangélikus
Egyházközség

Benczúr Emese: REMÉNY

Tatai Erzsébet

Budakeszi evangélikus templom, 2025. szeptember 13.

Benczúr Emese munkáit azonnal értjük, azonnal hatnak; nem kívánnak magyarázatot, mivel annyira frappánsak, aktuálisak vagy nyilvánvalóak, ám ilyenekké szofisztikált észjárással megalkotottságuk teszi őket.

Benczúr minden művének középpontjában egy-egy szó, vagy mondat áll. Ezeket a szavakat az alkotó vizuálisan-materiálisan alkotja meg, miáltal a szöveg testet ölt, az anyag beszél, írja ki a szavakat, mondatokat. A felhasznált matéria, az alkalmazott technika, az alkotás mérete, színe nem egyszerűen segíti a jelentést, hanem közlő alany, amely állít valamit, kifejez valahogy, felszólít valamire. Nem pusztán érdekes technika – noha az is lehet. Szövegei egyszerűek, gyakran közhelyek, nem irodalmi vagy filozófiai alkotások, miközben a benczúri tevékenység nem másra, mint a bölcsesség szeretetére mutat. Mondhatni Benczúr Emese klasszikus témakörökkel foglalkozik: tér, idő, fény, az emberi cselekvés célja és értelme, erkölcsi megfontolások. Azzal, ahogyan Benczúr egyesíti a verbális és vizuális minőségeket, eltérít képről és írásról alkotott tudásunk szokványos csapásairól. A kép és szöveg közti határ felszámolásával célja nem az, hogy destruálja a régi kategóriákat. Dekonstrukciójának csupán a megrögzöttség esik áldozatául, Benczúr a kategóriák hierarchiát bontja le, az olyan bináris oppozíciókat, mint a szó-kép, fent-lent, férfi-nő, mélység-felszín, gépi-kézműves, konceptuális-szenzuális stb. Az ellentétesnek tételezett minőségek egyesítésével tehát az ellenségességet kezdi ki. Szövegalkotásai mindig meglepnek, szellemesek – humorosak, vagy (ön)ironikusak. Megformálásuk rendre valami mást is közöl, mint amit a szöveg önmagában mondana, sokszor ironikusan.¹ Eddig Emese egyetlen olyan munkáját ismertem, amelyben irónia nélkül kapcsolódik egybe, erősíti egymást kép és szöveg, ez a 2017-ben a reformáció 500-ik évfordulójára készített arany-ezüst zuhataga, a RAGYOGJ, és most itt a templomtérben, az oltár előtt láthatunk egy másikat: HOPE.

A különteremben kaptak helyet apró kollázsai (HOPE, 2025), amelyek ugyancsak benczúri szisztéma szerint készültek: a szavakká formált tárgyakban a mű performativitása révén öltenek testet a jelentések. Ezúttal lengyel, szlovák, észt, lett és litván kaparós sorsjegyekből² készítette munkáját: az optimistán ragyogó, élénk színű, csillogó hátterek előtt a sorsjegyekről kaparással létrehozott felirat hiányként „fénylik”: HOPE. Valahányszor a művész a sorsjegyekről lekaparja a HOPE szót, mindannyiszor eltékozolja, elveszejti a reményt abban, hogy nyerhessen. Miközben azonban ezt teszi – merthogy időigényes ez a munka is, meditálhat azon, hogy elszalaszt egy esélyt. Mégpedig épp a képalkotás során illan el a sorsjegyekbe vetett remény, ellehetetlenítve a nyereményhez való jutást: a szerencsejáték „értelme” szertefoszlik, és még „tartalma”, az elnyerhető pénz összege is megismerhetetlenné vált. Ez a paradoxonon alapuló játék szellemesen utal a pénznyereménybe helyezett remény kisszerűségére, a remény apró pénzre váltására, melynek elillanása a profán értelmű remény összeomlása és a felülemelkedés pillanata.³

A templomban álló mű témájában ezzel szorosan összefügg, bár az azonos szó (és fogalom) a különböző vizuális minőségekben más-más tartalmakhoz vezet. Az oltár előtt egy állványon (amely a katolikus templomokban láthatókhoz hasonló) apró, pislákoló gyertyalángok rajzolják / írják ki a HOPE szót.

Benczúr Emese az új évezred kezdetétől készít világító, vagy fényvisszaverő anyagból műveket. Ezek éppoly távol állnak az ájtatos miszticizmustól, mint a technicista illetve az ún. fényművészeti alkotásoktól. A vallásos fényművészettől a banális tárgyak tömege, a modern világ profán tartozékai tartják a távolságot. És bár a lámpák, fényes anyagok, a művekbe invesztált sok „technika” e munkákat kétségtelenül a technikai illetve fényművészet körébe sorolnák, csakhogy a modern fényművészektől eltérőn Benczúrnál a fény (és fényesség) használata nem cél, hanem eszköz; szövegeinek egy része továbbra is felszólító módban lebeg a bölcsességek és életviteli javaslatok közt: (juss messzire), (aranyozd be az életed), (fényesítsd az elméd), de akadnak kikezdhetetlennek vélt igazságok is: (nem mind arany, ami fénylik, 2004) (nem minden örök, 2012). Fénylő szavai, egyszer megerősítést nyernek varrásuk, ragasztásuk, forrasztásuk, szegecselésük folytán, másszor ironikussá lesznek, de azokkal olykor kontrasztot képeznek. A fénnyel való kitartó foglalkozás, a gyengeáramú villanyszerelés egyszersmind a fény ikonológiájába, misztikájába és filozófiájába is behúz; de a művek fő jellemzője továbbra is a rétegzettség és az összetett jelentés. Amitől ragyogó a mű, az az, hogy váratlan és szellemes fordulatokat tár elénk. Benczúr nemcsak elektromos áramköröket barkácsol egybe, hanem ezzel a legtávolabbi kulturális szférákat kapcsolja össze: szintézisbe hozza a fizikai és spirituális minőségeket. Évezredek óta a földi fény a mennyei fénynek evilági megvalósulása és szimbóluma egyszerre. Valahogy így vezet a profán fény a tündöklő mennyei világosságba. János evangéliumának kezdő sorai „A világosság a sötétségben fénylik” (Jn 1,5), a vallásos elme számára egy egész isteni világot fed fel.⁴ A gyertyafénnyel kiírt HOPE esetében nincs feszültség látvány és szöveg közt, azok erősítik egymást, iróniának nincs helye, a fénylő remény önértékén veendő.

De mégis miért angol a szöveg? Nem csak azért, mert így rövidebb (frappánsabb) és mert a művészet világnyelvén szól, hanem paradox módon épp azért, mert ezáltal – annak ellenére, hogy ezt minden magyar anyanyelvű is érti – Emese beépít egy parányi, leheletnyi kerülőutat. Hogy mielőtt (vagy egyenesen) zsigeri szerveinket (pl. szívünket) találja el, olvasni kelljen, hogy a szavakat előbb fogjuk fel ésszel.

Benczúr nem először most foglalkozik a remény témájával. A 2018-as Flash of hope (reménysugár) rózsaszín–lila lámpafűzére mintegy analógiás mágiaként villog, és 2021-ben már állított ki hasonló sorsjegyeket. Ebben az évben azonban – és egy szakrális helyen – különös fénytörésben jelennek meg ezek a munkák, mivel 2025 a „remény éve”, a Ferenc pápa által meghirdetett szentév, és amelynek mottója révén, ha komolyan vesszük, A remény zarándokai lehetünk.