Budakeszi
Evangélikus
Egyházközség

Táborok 2022

“Ha látom az eget, kezeid alkotását …”

Néhány hete kéréssel fordultam a gyülekezet tagjaihoz: papírhengereket gyűjtöttünk tervezett táborunk kézműves foglalkozásához. Remek munkák születtek Beliczay Zsófi ötletei nyomán és vezetésével. Június végén egy héten át minden reggel rövid csendességgel, énekléssel indítottuk a templomban a napot 29 gyermek és fiatal részvételével.  Táborunk elsődleges célja Isten szeretetének közvetítése bibliai történetek feldolgozásán keresztül.

József, a testvérei és még sokan mások

Az idei témaválasztás apropóját az a lehetőség adta, hogy gyalog is elérhető távolságban van tőlünk a svábhegyi csillagvizsgáló, ahol gyerekeknek szóló interaktív bemutatón lehet részt venni. Ez a programpont lett táborunk “közepe” a szerdai napon. Ahogy a 8., címadó zsoltár szerzőjét ámulatba ejtette a teremtett világ nagysága, és az első rácsodálkozás után “mélyebb vizekre” evezve már nem csupán gyönyörködött, hanem elgondolkodott Isten hatalmas voltán, az ember világban elfoglalt helyén, s Istenhez való viszonyán, úgy igyekeztünk mi is a csillagokra rácsodálkozva hasonló utat bejárni lélekben és gondolatban.

Bebocsátásra várva a csillagvizsgáló kapujában

A napi témák alapját képező bibliai történetek nem csupán formálisan kapcsolódnak a csillagokhoz, hanem általuk egy olyan ívet rajzolunk meg, melyen megmutatkozik, hogy Istennek terve van az életünkkel. A teremtéstörténet csillagaira figyelve életünk jól kirajzolódó keretei között igyekeztük elhelyezni magunkat. Isten hívó szavára figyeltünk Ábrahámmal, majd az álmodozó József történetén keresztül erősödtünk meg abban, hogy Isten olykor mélységen és magasságon át vezet, de sosem hagy el, és gondoskodik rólunk. Végül a betlehemi csillag nyáron is aktuális üzenete hirdette a megváltás jó hírét. 

Ebéd után kirándulással, sok játékkal, további kreativitással, vidámsággal töltöttük a napot.  Köszönet illeti az együtt munkálkodó hitoktatókat és szülőket: Harangozó Katalin, Pál Anikó, Thamm Edit, Trócsányiné Kiss Zsuzsa. 

Jónással Hidegkúton

Kisebb létszámú, de nem kevésbé lelkes csapattal utaztunk egy héttel később rég bevált táborozó helyünkre, a Tolna megyei Keszőhidegkútra. Ott Jónás története mentén gondolkoztunk küldésről, Isten előtti felelősségről, Isten határokat nem ismerő szeretetéről.

A keszőhidegkúti templom két nyáron át várt minket …
és az esti áhítat után így búcsúzott

Élveztük - és néha fel is vertük vidámságunkkal - a falu otthonos csendjét, meghitt áhítatokat tartottunk a kis templomban, sokat játszottunk, ellátogattunk az Ozorai várba, finom, házias ebédet kaptunk a gyönki evangélikus szeretetotthonban. Hálát adunk Istennek, hogy mindkét tábor idején megajándékozott áldásával és jelenlétével.

Lacknerné Puskás Sára

További képek megtekinthetők a Galériában.


Vissza