Budakeszi
Evangélikus
Egyházközség

Templomi hangverseny 2022.08.06

Augusztus 6-án a Budakeszi Evangélikus Egyházközség és a Budakeszi Evangélikus Templomért Alapítvány útjára indította a Budakeszi Evangélikus Kulturális Estek című programsorozatát. A rendezvények között lesz zenei est és kiállítás, irodalomtörténeti előadás és templomismertetés is.

A legelső, vasárnapi alkalmon egy nem mindennapi anya-lánya koncertet élvezhettek az evangélikus templomba látogatók. Móré Irén fuvolaművész és Szebik Borbála orgonista adott elő barokk és kortárs darabokat. A nyárközépi időpont és a kánikula ellenére szép számú közönség gyűlt össze az esti fél nyolcas kezdésre. Lacknerné Puskás Sára köszöntőjével és rövid áhítattal indult az alkalom, utána pedig megszólaltak az orgona és a fuvola hangjai. Móré Irén minden darabot lényegre törő, könnyed ismertetéssel vezetett be, zeneszerzőkről és zenedarabokról is fontos információkhoz jutott a közönség. A főszereplő természetesen a zene volt, csodálatos dallamokat és előadást élvezhettünk egy órán keresztül. A programot szeretetvendégség zárta, a szabadban, az árkádok alatt lehetett pár falat mellett régi és új ismerősökkel beszélgetni, az előadóknak pedig köszönetet mondani a szép estéért.

További képek a galériában.


Vissza